További oldalak: 11 22 33 44 55 66 77

Hírarchívum

2008 2007 2006 2005 2004

Kapcsolódó linkek

SajtószobaEseménynaptárHerend Klub / Több Herend
Herend Klub / Aktuális

A hír szövegeA hír szövegeKépek a cikkhezKépek a cikkhez

2008. július 28.

Nagykép megtekintése

A 183. Füredi Anna-bált szombat este Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg. A nagy múltú balatoni mulatságban ezúttal is telt ház volt, több mint négyszázan szórakoztak az Anna Grand Hotel termeiben és kertjében, s a vendégseregben most is számos ismert művészt és közéleti személyiséget lehetett felfedezni, s természetesen a fenséges fogások a hagyományoknak megfelelően herendi terítéken kerültek felszolgálásra.

A megnyitó ünnepség része volt az öt éve alapított Kiss Ernő-díj átadása, amellyel olyan személyeket jutalmaznak, akik sokat tesznek Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért. Idén az elismerést Cselényi László, a Duna Televízió elnöke vehette át dr. Bóka Istvántól, Balatonfüred város polgármesterétől és dr. Simon Attilától, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatójától. A díj egy herendi kisplasztika, mely Kiss Ernőt, a későbbi aradi vértanú alakját örökíti meg a Hannoveri Huszárezred díszegyenruhájában, aki az első bálon ismerkedett meg majdani feleségével, Horváth Anna Krisztinával.
A bálok bálján, a nagy múlttal rendelkező balatonfüredi Anna-bálon az érkező hölgyek az idei évben is számozott herendi porcelánszíveket kaptak.

Az bálkirálynő és udvarhölgyeinek megválasztása ez évben új rendszer szerint történt: a szakértő zsűri által kiválasztott 10 hölgy közül a Duna Televízió nézői sms szavazással döntötték el a királynő és az udvarhölgyek személyét. A bálkirálynő Csizmadia Alíz, 18 éves helybeli diáklány lett az első udvarhölgynek a 18 éves budapesti egyetemistát, Stumpf Katát , második udvarhölgynek pedig szintén egy 18 éves egyetemistát, a dunaújvárosi Farkas Cecíliát választották.

A bálkirálynő értékes, Viktória mintával díszített herendi serlegvázát vázát, aranyalmát, valamint egyiptomi utazást kapott, az udvarhölgyek kisebb méretű Herendi serlegvázáját Rotschild illetve Apponyi minta díszítette.

Magyarország legrégibb és egyben leghíresebb báljának 1997 óta főtámogatója a Herendi Porcelánmanufaktúra. A klasszikus szépség és a kulturális értékek ápolása mindig fontos szerepet játszott a Manufaktúra vállalati kultúrájában.

Nagykép megtekintése Nagykép megtekintése Nagykép megtekintése
Nagykép megtekintése Nagykép megtekintése Nagykép megtekintése
Nagykép megtekintése Nagykép megtekintése