2008. július 16.
Három évenként rendezik meg a japán kerámia kultúra legnagyobb hagyományú központjában, Gifu prefektúra déli régiójában –Tajimi Cityben a MINO Nemzetközi Kerámia Fesztivált és Pályázatot.
A világ egyik legrangosabb kerámia triennáléjának a kortárs kerámia művészet bemutatása céljából épült modern, különleges architektonikájú, rendkívül impozáns épületegyüttes – a MINO Kerámia Park ad otthont.
Idén mintegy 2000 pályázat érkezett – több mint 50 országból, illetve régióból, melyekből kétszáz művet választott ki a nemzetközi zsűri a kiállításra.
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. porcelántervező iparművésze – Tamás Ákos most a kerámia design kategória különdíját kapta „CUT”, „Metszés” című munkájára.
A világszerte ismert, klasszikus herendi stílus megújítására – kimondottan stílusteremtő szándékkal készítette Tamás Ákos e hófehér porcelán kollekciót, - a mai fiatalabb generáció érdeklődésének felkeltésére, ugyanakkor a legősibb herendi kézműves hagyománynak – az áttörés technikájának egy eredeti és újszerű alkalmazását reprezentálva.
A sima vonalú, áttetsző porcelán vázákon váltakoznak a matt és fényes felületek, míg a nyers állapotban bemetszett, és kézzel kihajlított részek égetés után örökre megőrzik a „kéz intelligenciáját”, ezáltal sajátos, egyedi dekorativitást adva a műtárgyaknak. Ennek a szinte már személyes design-nak az üzenete - a közvetlenség -, a manufakturális hagyományok felértékelődése az elgépiesedő 21. században.
Babos Pálma, a manufaktúra művészeti vezetője pedig a "kerámia art" kategóriában nyert "Honorable mention" kitüntetést.
Szobra címe: Torony. Anyaga mázas porcelán. Technikája: kézzel felépített. Mérete: 25 x 32 x 60 cm.
Mert ami visszahatni képes az van...
Először a nagyvárosok sűrűje jelent meg előtte, majd ezzel a vízióval elindult a jövő fantáziaképe felé. Monoton, apró elemek tömegéből összeáll a torony, a tornyok sokasága alkotja a várost. A könnyed, légies, véletlenszerűen kezelt konstrukció egy szigorú belső szerkesztettséggel párosul.
A várost hófehér porcelánból építette fel, aminek felületi gazdagságát a fény árnyék játék adja. A geometrikus rendszert az 1380 °C-on történő égetés során az anyag saját természetéből adódó meglágyulása oldja.
A 8. Nemzetközi Kerámia Fesztivál kiállítása 2008 augusztus 1-től - szeptember 30-ig látogatható a MINO Kerámia Parkban.
Kapcsolódó emberek
További információért kattintson a választott névre!